Vissza a blogba

Aki megismerkedett a Moksa Cseppel, és egyetért velünk abban, hogy ez egy olyan fantasztikus lehetőség a kezünkben, amit el kell juttatni az emberekhez, annak most itt egy nagyszerű eszköz, hogy ezt most játszva megtehesse. A játék alatt szó szerint játékra gondolunk, ugyanis Prech Katalin megalkotta nekünk a Moksa társasjátékot, amelynek címe: Cseppekben a Fölébredés. Ez a társasjáték lényegében nem más, mint segítségnyújtás embertársainknak, és egyben bőségteremtő program is.

Bőségteremtő program, fejlődés játékosan (board-game-529586_1920)
Bőségteremtő program, fejlődés játékosan (board-game-529586_1920)

Arra gondoltunk, hogy játszani jó, a legtöbb ember szeret is, és jól esik nekik kicsit kimozdulni a szürke hétköznapokból, és az a tapasztalatunk, hogy aki eddig nem szeretett társasozni, az ha mégis ráveszi magát, és leül közénk, akkor úgy áll föl az asztalunktól, hogy ezt szívesen megismételné.

A játék úgy lett megalkotva, hogy körülbelül, egy-két órát vesz igénybe. Könnyűvé teszi egyszerre több emberrel megismertetni a Moksa Cseppet és rendszerét. Játszhatják akár kisebbek is, de alapvetően felnőtteknek készült, és tökéletesen modellezi a Moksa rendszerét, működését, hogyan juthatunk kedvezményesen a termékhez, sőt hogyan kereshetünk pénzt vele. Játék közben az asztaltársaság megismeri egymást, és fejlődik a kommunikációs készségük, és közben nem kell szorongani, vagy kényelmetlenül éreznie magát senkinek. A Játékosok száma 2-7 fő, de minél többen játsszák annál izgalmasabb és érdekesebb. Illetve van egy játékmester, aki tökéletesen ismeri a játékot, segít mindenkinek, pártatlan, és végigkíséri a folyamatokat. A játék közben értelmet nyer „a semmi nem történik véletlenül” kifejezés, ugyanis a játék azzal indul, hogy mindenki húz egy szerepkártyát, amelyen egy élethelyzeti problémára szeretnének megoldást találni…

Bőségteremtő program blokkoldással egybekötve?

Ezúton keressük azokat a személyeket, akik szívesen lennének játékmesterek!

Miért jársz jól, ha játékmester leszel?

– Ahogy már említettem, sok emberhez el tudsz jutni általa
– Új képességeket fedezhetsz fel magadban, és segíthetsz másokon
– Ha többen ismerik a Moksát, több vásárlód lesz, bővül a jövedelmed
– Később segíthetsz játékmesterképzésben
– Végül, de nem utolsó sorban a játékokat nem ingyen tartanád.

Mit jelent ez?

Aki eljön és játszik, az fizet azért, hogy játszhasson, ezzel is nyomatékosítjuk a játék komolyságát, fontosságát, és biztosítjuk, hogy mindenki eljöjjön, aki ígérte.

Akinek ez a lehetőség felkeltette a figyelmét, annak várjuk jelentkezését, ügyfélszolgálatunkon, telefonon vagy személyesen.

Lásd még itt: https://www.mokshazrt.hu/hu/jatszd-ujra-elj-ugy-mint-egy-gyerek-moksa-tarsasjatek/

Nézzen körül a webshopban

Ismerje meg termékeinket és hatásukat. Vásárlás nélkül is informálódhat.


Belépés a webshopba
Kincseim
MókshaGyógyírZrt
Kincseim
Készleten
€ 10
Nettó ár: € 9.52

Kosárba teszem
4 órás munkahét
MókshaGyógyírZrt
4 órás munkahét
Készleten
€ 13.9
Nettó ár: € 13.24

Kosárba teszem
A rezonancia törvénye
MókshaGyógyírZrt
A rezonancia törvénye
Készleten
€ 5.9
Nettó ár: € 5.62

Kosárba teszem
Jogi nyilatkozat

Az étrend-kiegészítők nem gyógyszerek, nem rendelkeznek gyógyhatással, nem alkalmasak betegségek kezelésére sem a megelőzésére. Az étrend-kiegészítők élelmiszerek, így a jelölésükre (címke feliratok, a címkén, csomagoláson található bármely jel, ábra stb.) és reklámozásukra az élelmiszereknél megfogalmazott általános előírásokat kell alkalmazni. Ennek megfelelően a termékek jelölése, megjelenítése és hirdetése nem állíthatja, vagy sugallhatja, hogy az étrend-kiegészítő betegségek megelőzésére, kezelésére alkalmas, vagy ilyen tulajdonsága van. Kérjük a gyártók leírásainak és reklámjainak olvasásakor, ezt vegyék figyelembe! Webáruházunk nem foglalkozik tanácsadással, gyógyítással, probléma megoldással. Amennyiben termékeinket gyógyászati céllal kívánja felhasználni, úgy előtte kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét. Minden esetben figyelmesen olvassa el a termék csomagolásán lévő, illetve a termékhez mellékelt tájékoztatót! Figyelem! Nem tekinthetők bizonyítéknak a Moksa termékekkel kapcsolatos pozitív terméktapasztalatok, a betegektől és kezelőorvosaiktól származó vélemények. Az emberi szervezetre gyakorolt esetleges kedvező hatás szintén nem azonosítható a gyógyhatással. Mivel minden ember szervezete más, ezért eltérően reagálnak a termékek szedésére. Az étrend kiegészítők nem gyógyszerek, gyógyhatásuk nincs, ezért az ebből eredő állításokért felelősséget nem vállalunk. A weboldalon szereplő kedvező hatások, pozitív visszajelzések kizárólag a termékeket szedő és használó fogyasztók véleményei, tapasztalatai alapján kerültek feltüntetésre. Ezen kívül a szakirodalomban publikált orvosok, kutatók, természetgyógyászok anyagiból válogattuk össze honlapunk tartalmát.