Már volt itt a blogon 2 leírás, hogy hogyan is tudjuk az életünket tartósan, minden emberi szinten megkönnyíteni a tavaszi lomtalanítással és nagytakarítással párhuzamosan, fejben is. Például használhatjuk a tudatszinteken való felfelé lépdelést, vagy az emberi minták visszaküldését. Most két további érdekes, játékos lehetőséget fogunk megnézni. Avagy a tudatos elengedés sikeréhez legyünk egy kicsit újra gyerekek, nézzünk rá a világra gyerekszemmel! (Na nem azzal a, bizonyos gyerek-életkori irigy szemmel, amely minden tárgyat birtokolni akar…)

Tudatos elengedés az elengedett megkérdezésével

Tudatos elengedés kérdéssel: mit, hova? (freeimages / question-mark-3-1237385)
Tudatos elengedés kérdéssel: mit, hova? (freeimages / question-mark-3-1237385)

Már jó ideje hivatalosan is igazolták, hogy az egész látható világunk nagyon apró részecskékből: atomokból, elektronokból, protonokból, neutronokból, fotonokból és hasonlókból épül fel. Ezek végső soron mind összesűrűsödött energiák, ami minden létezőre, a mi emberi testünkre, az állatokra, a növényekre, a tárgyakra, a lomokra is igaz. Energiából épülünk fel, és mindennel kapcsolatban vagyunk egy láthatatlan energia-szálon keresztül! A gyerekek ezt még ösztönösen tudják, érzik; és egyes felnőttek is e szerint működnek, például sokan beszélgetnek a szobanövényeikkel, miközben meglocsolják őket. A lomtalanításnál is használhatjuk ezt az tudást! Minden tárgyat kezelhetünk a valódi lényegének megfelelően: összesűrűsödött energiaként, és játékosan kapcsolatot teremthetünk vele. Lehet, hogy kicsit furcsa lesz, mert a tárgyak nem fognak (azonnal) válaszolni, jelezni valahogyan, de például a számunkra szükségtelenné vált holmikkal így lehet kommunikálni:

Ha még bizonytalanok vagyunk abban, hogy elengedjük-e vagy sem:

  • Milyen lesz az életem 5/10/20/100/… év múlva, ha megtartalak, és milyen lesz, ha elengedlek?

Ha már biztos, hogy el szeretnénk engedni – az öko szemléletű, hulladékmentes elengedéshez:

  • Ki örülne neked? Ki szeretne téged ajándékba kapni, megvenni, kinek az életéhez lennél hozzájárulás?
  • Kit szeretnél gazdádnak?
  • Hova szeretnél kerülni?
  • Hogyan jutsz el az új gazdádhoz? Hogyan jut el az új gazdád ide érted?
  • És így tovább.

Elengedés a Gondviselésre való odafigyeléssel

A fejben történő nagytakarítás végezetéül, kezdjük el úgymond “megelőzni” a lomtalanítás szükségességét, hogy ne kelljen olyan sok lomtól megszabadulnunk minden tavasszal. Ehhez kordában kell tartani, tudatosan el kell engedni a 21. század fogyasztói társadalom “divatos” vásárlási kényszerét. A vásárlási kényszer sok esetben a 20. századi negatív generációs emlékekben, rokonsági emberi mintákban gyökerezik. Akik, vagy akiknek a felmenői éltek már át háborút vagy bármilyen halálveszélyes borzalmat, lehet, hogy a legkisebb veszély esetén is “zsigerből” elkezdenek kényszeresen vásárolni, élelmiszert és más egyebeket tartalékolni… Hogy aztán lehet, hogy később kidobják a megromlott elemózsiákat, és ugye vele együtt a pénzüket az ablakon. Ezért a kényszeres felvásárlás helyett érdemes gyermeki játékossággal kapcsolatot teremteni a Gondviseléssel, figyelni a jeleket, kérdezgetni magunkat, az intuíciónkat:

  • Mi az igazság: lesz itt most háború vagy bármilyen más hasonló zűr?
  • Kell tartalékolnom?
  • Mit érdemes megvennem?
  • Szükségem van nekem erre?
  • Milyen lesz az életem 5/10/20/100/… év múlva, ha megveszlek, és milyen lesz, ha nem veszlek meg?
  • És így tovább.

Folytatása következik!

Rend a lelke mindennek. Múlt-lezárhatnékom, elengedhetnékem, lomtalaníthatnékom van? Mivel kezdjem? Mi az, ami most úgymond “adja magát”? Így is nehezen megy a felszabadító elengedés, szükség van hozzá további támogatásra, segítségre? A Moksa Cseppet és a Moksa Greent próbálta már?

Bővebb információk olvashatók a témáról a Facebookon a Moksa útmutatás csoportban!

Lásd még:
David R. Hawkins könyvei: Elengedés – Az önátadás útja
Access Consciousness
https://www.fkf.hu/letesitmenyeink-hulladekudvar

Az előzmények után is folytassuk a tavaszi múlt-lezáró, élet-megjavító, élet-átalakító rendrakás-szelektálás tevékenységet! Ezzel az otthonunk velünk együtt felszabadulhat és megkönnyebbülhet a múlt béklyóitól minden szinten. Még mindig az cél, hogy a munka a lehető legkönnyebben és legélvezetesebben tudjon végbemenni, és hogy a Föld bolygóra is maximális tekintettel legyünk. Ezért további kis részletekre bontom az összefoglalót, hogy ne legyen túlságosan ijesztő.

Avagy (öko) rendrakás-szelektálás területenként, hely(iség)enként

(Ezeket a teendőket egymással felváltva, egymással párhuzamosan is lehet végezni, mikor melyik a kézenfekvőbb, és belőlük annyit, amennyi pont akkor, pont ott kényelmesen belefér…)

Lomtalanítás a vizes helyiségekben: konyha, fürdőszoba, mosókonyha, háztartási helyiség

A konyhában szinte biztosan találhatók szelektálásra váró, sérült / nem használt / megunt edények / étkészlet / evőeszközök / poharak / kulacsok / háztartási gépek / … Remekül lehet kreatívan újragondolni a nálunk betöltött feladatukat, vagy öko gondozásban gyakorolni rajtuk az elengedést. (Ehhez kapcsolódóan újrahasznosítás ötlet: félig törött tányéron vagy sérült zománcos edényben lehet gyűjteni / átmenetileg tárolni komposztba való zöldségeket…)

Rendrakás-szelektálás, lábbeli újrahasznosítás postaládának, madárodúnak, ... (Kép: Facebook, Falusi Élet)
Rendrakás-szelektálás, lábbeli újrahasznosítás postaládának, madárodúnak, … (Kép: Facebook, Falusi Élet)

A fürdőszobában is megbújhatnak lejárt szavatosságú, nem használt tisztálkodóeszközök / tisztálkodószerek / szépítőszerek / takarítóeszközök / tisztítószerek / … Úgyszintén célszerű csak a számunkra még használhatókat megtartani belőlük, a többi mehet valahova, ahol szeretettel látják őket. (Itt is vannak kreatív újrahasznosítási lehetőségek, például lejárt szavatosságú fogkrémmel remekül lehet kádat súrolni.)

Lomtalanítás a kis kiegészítő helyiségekben

Ide tartoznak az előszoba, a közlekedő, a tároló, a pince, a padlás, a garázs, a sufni, a melléképületek és társaik. Ezeken a helyeken mindent lehet selejtezni, amit felhalmoztunk az idők kezdete óta: lábbeliket, táskákat, kabátokat, sapkákat, sálakat, sportszereket, játékokat, bútorokat, … És elmélkedhetünk rajta, mi másra lehet a számunkra feleslegeseket használni a mostani szerepükön kívül. Például a lyukas gumicsizma alkalmas lehet kreatív postaládának, a falra szegelt elvásott bakancsban lakhatnak fecskék, és így tovább. Várják őket a(z elektronikus) bolhapiacokon, a segélyszervezeteknél, a szelektív szemetesekben is… Ha van autónk, jusson eszünkbe a benne hordozott tárgyakat is átválogatni öko szemlélettel: bevásárlási blokkokat, parkolócetliket, kiürült alakmosó folyadékos flakonokat és társaikat.

Ha a lomtalanító munka közben valamilyen tárgyhoz kapcsolódó érzelmek jönnek elő, foglalkozzunk azokkal is! Lehet egy kicsit búsongani azon, amit elengedünk, ami elmúlt… Később erről is lesz szó részletesebben.

Elengedhetnékem van? Lomtalaníthatnékom van? Mivel foglalkozzak most? Mi az, ami most úgy adja magát?

Folytatása következik!

Nehezen megy a lomtalanítás, a felszabadító elengedés, szükség van hozzá további támogatásra, segítségre? A Moksa Cseppet és a Moksa Greent próbálta már?

Bővebb információk olvashatók a témáról a Facebookon a Moksa útmutatás csoportban!

Lásd még:
Moksa Iskola – rend

Sikerült a selejtezés-lomtalanítás a digitális és a szűkebb személyes tereinkben (lásd az előző írást)? Legalább elindultunk vele? Az sem baj, ha nem, mert lehet, hogy például pont akkor, pont ott nem ahhoz volt ihletünk… Nem az a cél, hogy belerokkanjunk a lomtalanításba, hanem hogy az otthonunk felszabaduljon és megkönnyebbüljön minden szinten (és vele együtt mi is!). Mindenképpen folytathatjuk a bonyolultabb lomtalanításokkal. Egészen biztosan van bőven munka, lehet válogatni! Igazi segítségként pedig apró részletekre bontom az összefoglalót, hogy ne legyen ijesztő.

Avagy (öko) selejtezés-lomtalanítás területenként, hely(iség)enként

(Ezeket a teendőket egymással felváltva, egymással párhuzamosan is lehet végezni, mikor melyik a kézenfekvőbb; és annyit, amennyi pont akkor, pont ott kényelmesen belefér… )

Lomtalanítás a szobákban (háló, gyerek, nappali, dolgozó, …)

Selejtezés-lomtalanítás: biztos, hogy ilyen könyvekre is szükségünk van? (freeimages / very-old-books-1310036)
Selejtezés-lomtalanítás: biztos, hogy ilyen könyvekre is szükségünk van? (freeimages / very-old-books-1310036)

Itt felszabadító tevékenység végigpróbálgatni a ruhákat a szekrényekben. A kinőtt / kihízott / elszakadt / kifakult / kinyúlott / feleslegessé vált / … ruhadarabok megfelelő gondozás után mehetnek az eltávolítandók közé: átalakítani, eladni, elajándékozni vagy a sarki szerelőműhelybe géprongynak. Nézzük át hasonló szemlélettel a lakástextileket: az ágyneműket, ágyneműhuzatokat, törölközőket, terítőket is. Szanáljuk ki a játékokat és a dísztárgyakat. Foglalkozzunk a könyvekkel: amikre már nincs szükségünk, azokat töltsük fel értékesítő oldalakra, adjuk be antikváriumba, ajándékozzuk a könyvtárnak, vigyük el iskolai papírgyűjtésre, vagy dobjuk a szelektív szemetesbe. Pillantsunk rá az iratokra: selejtezzük ki az évek óta a felső fiókba suvasztott fecniket, csekkmaradványokat, leveleket. Itt fontos odafigyelni az adatvédelemre is: a személyes adatokat tartalmazó iratokat a szelektálás előtt fel kell darabolni. És így tovább!

Lomtalanítás az éléskamrában, spájzban

Minden háztartásban akadnak elfelejtett / lejárt szavatosságú / megromlott élelmiszerek (lisztek, tészták, konzervek, befőttek, lekvárok, savanyúságok, stb.). És fel szoktak halmozódni göngyölegek is: nejlonzacskók, műanyag dobozok, üvegek, tojástartók, stb. Ezeket is válogassuk ki! A semmire nem alkalmas élelmiszereket, ha tudjuk, komposztba dobjuk ki. A megfelelő nagyságú nejlonzacskókat lehet újrahasznosítani például szemeteszsákként. A műanyag dobozok és az üvegek jó szolgálatot tehetnek többek között hulladékmentes bevásárlásnál ételtartónak. Jusson eszünkbe magunkkal vinni őket! És hogy még mi mást is kezdhetünk velük? Például befőző konyhatündérek (hacsak mi nem vagyunk azok…) biztosan örülni fognak a befőttes üvegeknek, tyúktartó gazdák a tojástartóknak… Stb.

Ha a lomtalanító munka közben valamilyen tárgyhoz kapcsolódó érzelmek jönnek elő, foglalkozzunk azokkal is! Kicsit később erről is lesz szó részletesebben.

Elengedhetnékem van? Lomtalaníthatnékom van? Mivel foglalkozzak most? Mi az, ami most úgy adja magát?

Folytatása következik!

Nehezen megy a lomtalanítás, a felszabadító elengedés, szükség van hozzá további támogatásra, segítségre? A Moksa Cseppet és a Moksa Greent próbálta már?

Bővebb információk olvashatók a témáról a Facebookon a Moksa útmutatás csoportban!

Lásd még:
Moksa Iskola – rend

Öko rendrakás-lomtalanítás: az ember és a Föld is fellélegzik (freeimages / green-house-1149811)
Öko rendrakás-lomtalanítás: az ember és a Föld is fellélegzik (freeimages / green-house-1149811)

Az előző írásban az otthoni, minden szintű lomtalanítás jelentőségéről és a jelenlegi életerőnkre gyakorolt visszaadó-átalakító-fellendítő hatásáról volt szó (a felesleges tárgyak elvisznek minket a jelenből, a figyelmünket rabolják!). Most konkrétan és gyakorlatiasan meg fogjuk nézni, hogy hogyan is lehet, miket is lehet és érdemes otthon lomtalanítani, szanálni, selejtezni. Mégpedig tegyük ezt öko módon, a hulladékcsökkentés jegyében, mert a házi rendrakás-lomtalanítás óhatatlanul együtt jár szemét termelődésével és gyarapodásával. Ugye nem szeretnénk, ha a lomtalanításunk szemete az óceánban kötne ki, és károsítaná az élővilágot? Ezért elöljáróban a kilomtalanított holmikról át kell gondolnunk a következőket (a Google és több más internetes platform, például tárgyértékesítő oldalak ebben is a barátaink):

  • Lehet-e ezt, tudja-e ezt valaki még használni valamire a mostani formájában, vagy átalakítva? Ha igen, adjuk el, ajándékozzuk el, és csak a legvégső esetben dobjuk ki a szemétbe, módjával, okosan, szelektálva, a veszélyes hulladékokat szakszerűen kezelve.
  • Meg lehet-e javítani, meg lehet-e szerelni azt, ami elromlott, megsérült? Fel lehet-e szerelni azt, ami leszakadt? Meg lehet-e ragasztani azt, ami eltört? Meg lehet-e élezni azt, ami eltompult? Ha igen, tegyük meg! Lehet, hogy nem olcsó a javítás, de a a Földnek és az emberiségnek most nagyon nem mindegy: a megjavított tárgyakból később lesz szemét.

A rendrakás-lomtalanítás mikéntje területenként, hely(iség)enként – bevezetés

(Ezeket a teendőket természetesen egymással felváltva, egymással párhuzamosan is lehet végezni, mikor melyik a kézenfekvőbb…)

Digitális eszközök

Digitális lomtalanítás: sokan nem gondolnak rá (freeimages / computer-monitor-tablet-and-mobile-1241520)
Digitális lomtalanítás: sokan nem gondolnak rá (freeimages / computer-monitor-tablet-and-mobile-1241520)

A 21. század a kütyünyomogatás százada, ezért egyszerű és mókás szanáláskezdésnek jöjjön egy meglepő, habár kézenfekvő lomtalanítási hely: a digitális eszközök, kütyük háttértára! Ezzel az informatikai rend is megvalósulhat. Biztosan jól tele van az okostelefonunk, a táblagépünk, az automatikus mentésünk (digitális internetes felhők: OneDrive, GDrive, …) és a számítógépünk merevlemeze is mindenfélével. Akadnak itt nem használt alkalmazások, felesleges fotók, aktualitásukat vesztett dokumentumok, számunkra érdektelenné vált zenék és filmek, …). Szelektálásért kiált az email fiókunk is!

Szerencsés dolog, hogy a digitális lomtalanítást akár utazás, vagy a postán való várakozás közben is tudjuk végezni. Mindennek nagyon is van jelentősége, a gyakorlatban is, zöld öko szemmel is. Többek között, minél kevesebb felesleges adatot tárolunk és mozgatunk minden percben, annál kevesebb energiát használnak, annál kevésbé használódnak el a digitális eszközök. És jusson eszünkbe a lomtalanítás után rendet rakni, takarítani, azaz (természetesen szakszerűen) töredezettség-mentesíteni. További hasznos tevékenység az arra hivatott eszközöket karbantartásra, kitakarításra, portalanításra eljuttatni egy hozzáértő szervizbe – így tovább élnek, és később lesz belőlük digitális szemét.

Pénztárca, táska, asztal

Talán a második legegyszerűbb és legkönnyebb a lomtalanítást ezekkel a szűkebb, személyes tereinkkel folytatni. A táskánkban például biztosan bújnak meg régi bolti blokkok, csokis papírok, használt papír zsebkendők, aktualitásukat vesztett iratok és hasonlók. Ugye nem gyűjtjük ezeket a végtelenségig, mint régen a lányok a papír képeslapokat? Ugye jólesik ezektől (öko módon szelektálva) megválni? Hát tegyük meg!

Elengedhetnékem van? Lomtalaníthatnékom van? Mivel foglalkozzak most? Mi az, ami most úgy adja magát?

Folytatása következik!

Nehezen megy a lomtalanítás, a felszabadító elengedés, szükség van hozzá további támogatásra, segítségre? A Moksa Cseppet és a Moksa Greent próbálta már?

Bővebb információk olvashatók a témáról a Facebookon a Moksa útmutatás csoportban!

Lásd még:
Moksa Iskola – Rend
(1) Tgy magazin

Lezárni a múltat: hogy a jelenben tudjunk élni (freeimages / lost-in-time-1419354)
Lezárni a múltat: hogy a jelenben tudjunk élni (freeimages / lost-in-time-1419354)

Életünk során, főleg a 21. századi fogyasztói társadalomban, sok tárggyal kerülünk kapcsolatba. Az otthonunkba is szoktunk felhalmozni olyanokat, amelyek eseményekre és emberekre emlékeztetnek minket… Közös kép a gyerekkori szerelmünkkel, gyerekkori levelek, a nyaralás (esetleg már sérült) dísztárgyai, stb. Azok a régi szép idők! Szélsőséges esetben ezen emléktárgyakhoz annyira ragaszkodhatunk, hogy előbb hagyjuk kihúzni egy fogunkat, mint hogy megváljunk tőlük. Ha pedig a jelenben valamiért nem tudjuk igazán jól érezni magunkat, csak ránézünk a tárgyra, és lélekben máris újra a múltba, az emlékeinkbe menekültünk. Ez a szokás harmonikus esetben kikapcsolódást is jelenthet, de…. Ha az otthonunk minden szegletében ilyen tárgyakba ütközünk, akkor gyakorlatilag a múltban élünk, nem a jelenben. Így nehéz érzékelni a jelen minden minőségét, észrevenni a jelen szépségeit és csúnyaságait. Pedig a jelenben éléssel is lehetünk boldogok, de ahhoz először elengedhetetlen a magunk tempójában lezárni a múltat, hogy eljöhessenek az “új szép idők“.

Még akkor is, ha ez olykor félelmet, önbizalomhiányt és egyéb negatív érzelmeket kelt bennünk…

(Nem is beszélve azokról a tárgyakról, amelyek valójában nem okoznak kellemes érzést, csak valamilyen konfliktus elkerüléséért tartogatjuk őket. Például amelyeknek az ajándékozója szentségtörésnek értelmezné és megsértődne, ha megválnánk tőlük… És mi az ajándékozó – érdekes – barátságához jobban ragaszkodunk, mint a saját otthonunk harmóniájához és az igazi lelki békénkhez…)

Lezárni a múltat: elengedni a figyelemrabló holmikat

Életünk egy szakaszának végén, egy új szakasz kezdetén lehet az első lépésünk a lomtalanítás, a figyelmünk tudatos irányítása érdekében. Egyes embereknek alapjában véve van olyan szokásuk, hogy például szakítás után összepakolják a volt párjuk holmiját egy dobozba, és azt elteszik szem elől. Megfontolandó! Egy életszakasz tarthat rövidebb ideig (például 1 télen keresztül), és hosszabb ideig is (akár évekig) – utóbbi esetben több dolgunk szokott lenni a szelektálásban… Mindenesetre tavasszal mindig eljön az optimális ideje a lomtalanításnak. A természet újjászületésével együtt mi is megszabadulhatunk a (nem használt) kacatoktól, és újjászülethetünk. És az újjászületéshez olykor útmutatás is jól jön… A Google a barátunk ebben is, de csak ha okosan használjuk.

Lomtalanítás, szelektálás, múlt lezárása – minden szinten!

Lomtalanítás, elengedés - fejben is: boldogság (freeimages / trash-bin-full-1312982)
Lomtalanítás, elengedés – fejben is: boldogság (freeimages / trash-bin-full-1312982)

A neten rákeresve a szimpla “lomtalanítás” kifejezésre, az jelenleg általában már a házi szelektálás eredményének, a hulladéknak az elszállítását takarja. Eredményesebb lehet, ha valamilyen térrendezési irányzat nevével együtt keresünk, mert például a keleti kultúrák a szelektálást az életünk “tervszerű karbantartásának” tekintik, amit időről időre ajánlott elvégezni. És ők nemcsak a tárgyak lomtalanításához adnak segítséget, hanem az életünk minden területének lomtalanításához is. Mert lomtalanítsuk a tárgyakat és az eszközöket, aztán az emberi kapcsolatokat, üzleti ügyeket és minden mást is – habár ezeket elég nehéz egymástól szétválasztani.

Folytatása következik!

Nehezen megy a lomtalanítás, a felszabadító elengedés, szükség van hozzá további támogatásra, segítségre? A Moksa Cseppet és a Moksa Greent próbálta már?

Bővebb információk olvashatók a témáról a Facebookon a Moksa útmutatás csoportban!

Lásd még:
Moksa Iskola – Rend