Amikor sokáig túlfeszítjük a húrt, és a szellemünk-lelkünk-testünk megálljt parancsol különféle, esetenként ijesztő tünetekkel, értjük a jelzéseit? Ilyenkor már nagyon fontos, hogy a kimerültség ellen tegyünk valamit, és lehetőleg egészségbarát módokon, ha igazán jobban akarunk lenni.

Béky László:

Kimerültség ellen: friss levegő, séta az erdőben (fall-1072821_1920)
Kimerültség ellen: friss levegő, séta az erdőben (fall-1072821_1920)

A mai napon arról fogunk beszélni, hogy olyanok vagyunk, mint a búgócsiga, vagy mint az örökmozgó, mindig tenni akarunk valamit, aztán azon csodálkozunk, hogy ebben a nagy tettrekészségben, nagy akarásban valahol a lelkünk és a testünk is kimerül. Aztán azon is kezdünk csodálkozni, hogy kezd a szervezet jelezni, például magas vérnyomással, szívritmuszavarral, alvási nehézségekkel, reggeli gyűröttséggel.

Nem a természetes biológiai ritmusunk szerint élünk. Ősszel a lombhullatók lehullajtják lombjukat, a madarak egy része elköltözik, az állatok egy része téli álomba merül, van egy megpihenés. Nekünk éjszaka kellene megpihennünk, szépen fokozatosan aludni, de ezt se csináljuk, mert este nézzük a különféle filmeket, műsorokat. Gyakorlatilag a lelkünk állandóan ki van húzva, és csodálkozunk, hogy pszichoneurotikus zavarok vannak bennünk. Arról fogunk beszélni, hogy van normális megoldás is, jógának hívják, csikungnak, tájcsinak, belső csöndnek, belső út megtalálásnak, erről fogunk beszélni Szatmári L. Miklóssal. A kvantum jóga és a Moksa Csepp, avagy kimerültség ellen mit tegyünk? részletei…

Bár a sorsunkat nem kerülhetjük el, de életünket érdemes a lehető legtökéletesebb minőségben leélni. A tudatalattinkban rejlő negatív programozások eltéríthetnek az útról, blokkolhatják a fejlődésünket is. A Moksa Csepp a problémák gyökeréig hatolva többek között hivatott a gátak fokozatos oldására is. (Lehetséges így vele a hangulatjavítás házilag is? Mindjárt kiderül.)

 

Kocsis Gáborné Golyha Jutka Kunhegyesen él a családjával. Több mint három évtizede tanít a helyi általános iskolában angol nyelvet, illetve több éven keresztül osztályfőnökként is segítette a gyerekek fejlődését. A Moksa Csepp előnyös hatásairól és személyes tapasztalatairól kérdeztük.

Hogyan tapasztalta meg a Moksa Csepp gyógyítóerejét? (Avagy, hangulatjavítás házilag…)

Bipoláris depresszió = egyensúlyvesztés, tudattalanság (Sad woman hug her knee,nobody)
Bipoláris depresszió = egyensúlyvesztés, tudattalanság (Sad woman hug her knee,nobody)

Meglehetősen nehéz élethelyzetben történt, visszaestem ugyanis a bipoláris depresszióba, és kórházi kezelésre szorultam. Az orvosom szerint legalább 6-8 évig kellett volna antidepresszánsokon élnem, amit viszont nagyon nem szerettem volna. Ebben az időszakban ajánlotta nővérem – Vigné Golyha Ildikó – a Moksa Cseppet. Ő addigra már nagyon jó tapasztalatokat szerzett, mert rendszeres fogyasztója volt a szernek. Akkor éppen nem igazán éreztem szükségét, mivel jól éreztem magam, a hullámhegy tetején voltam, ám végül – nővérem határozott kérésének engedve – elkezdtem szedni az információs cseppeket. Ildikó sokat segített abban is, hogy legyek kitartó, és ne hagyjam abba a kúrát. Körülbelül 2-3 hónap elteltével éreztem meg a cseppek jótékony hatását. Azóta elkötelezett híve vagyok a Moksa Cseppnek, és a környezetemben mindenkinek beszélek róla, a legjobb szándékkal tudom ajánlani az embereknek. Egy Csepp a fejlődés szolgálatában (hangulatjavítás házilag és tudatosság) részletei…