Vissza a blogba

A Föld nevű bolygón jelenleg ÉLET van. Ezen élet kialakulása apró élőlények: baktériumok, vírusok, gombák, egysejtűek, férgek; összefoglaló néven mikroorganizmusok, MIKROBÁK kialakulásával kezdődött. A kialakulásuk csak akkor indulhatott el, amikor a Föld, mint környezeti tényező, TÁPTALAJ, alkalmassá vált arra, hogy mikrobák létezzenek, éljenek rajta, benne. A mikrobák azóta is léteznek, mindenhol jelen vannak, természetes esetben a(z élő) kertben, a mezőkön, az erdőkben, az élővizekben, a(z élő) mezőgazdasági talajban, … Sőt, – hipochonder emberek számára valószínűleg félelmetes módon – az emberi otthonokban, az emberek körül a levegőben, az emberi testben, emésztőrendszerben is, mert az emésztőrendszer is élő TÁPTALAJ! És ezek az apró lények nem maradnak mindig ugyanolyanok, most is folyamatosan átalakulnak, alkalmazkodnak a környezetük, a TÁPTALAJ változásához – ez a rettegett “mutáció” (evolúció) folyamata. Ez a mikrobiom jelentése: a mikroorganizmusok és a nekik otthont adó táptalaj együttese. Ahol nincsenek jelen, mert a környezetet, a TÁPTALAJT sterilizálták, ott általánosságban nincs élet.

Mikrobiom jelentése: ÉLET = MIKROBÁK ÖSSZESSÉGE + TÁPTALAJ

Rögeszmés rettegés mikrobáktól: nem ismerjük a TÁPTALAJ fontosságát (freeimages / woman-shadow-1549477)
Rögeszmés rettegés mikrobáktól: nem ismerjük a TÁPTALAJ fontosságát (freeimages / woman-shadow-1549477)

Louis Pasteur az eszközeivel láthatóvá is tette a mikrobák egy részét. Sajnos nála kezdődött a mikrobák szerepének félreértése, a működésük részletes ismeretének hiányában a tőlük való rögeszmés rettegés is. Ugyanis Pasteur teljesen figyelmen kívül hagyta azt, hogy a mikrobáknak TÁPTALAJRA van szükségük a létezéshez, mégpedig mindegyiknek más fajtára. Többek között Antoine Béchamp tett e téren valósághűbb megállapításokat, mert a mikrobákat a TÁPTALAJJAL EGYÜTT vizsgálta.
(Ezen cikkben sokszor fog szerepelni a TÁPTALAJ szó, és nagybetűvel, hogy megjegyezzük a fontosságát és emlékezzünk rá!)

Mikrobák típusai, ellenség, vagy barát?

A mikrobák valósághű kezeléséhez hasznos, ha néhány alap jellemzőt tudunk róluk.

  • A méretük és a működésük szerint többféle mikrobacsoport létezik, például a baktériumok (ők növények), a gombák (ők szintén növények) és a vírusok (ők nem élőlények, nincs saját anyagcseréjük).
  • Az ember életében, testében (a TÁPTALAJBAN, csak hogy eszünkbe jusson!) betöltött szerepük szerint két csoportra oszthatók: a KÁRTÉKONYAK (életrombolók, patogének) és a JÓTÉKONYAK (élettámogatók, hasznosak). A jótékonyak alkotják az “immunrendszer” egy részét. Ha EGYENSÚLYBAN VAGYUNK MINDEN SZINTEN, és ezzel a jótékonyaknak biztosítunk TÁPTALAJt, akkor ők kordában tartják, nem engedik a kártékonyakat túlszaporodni, elburjánozni. Ennek eredményeképpen stabilabban tud működni az immunrendszerünk.

Jól működő immunrendszer = általános EGYENSÚLY

Mikrobiom jelentése: élőlények összessége és környezetük (freeimages / jungle-1377573)
Mikrobiom jelentése: élőlények összessége és környezetük (freeimages / jungle-1377573)

Az előzőekből kiderül, hogy messze nem minden mikroba olyan veszedelmes, támadó, emberi életre törő, mint amilyen a köztudatban kialakult képen szerepel. Ezért felesleges, sőt, alapesetben egyenesen veszélyes is mindent mániákusan fertőtleníteni, mert azzal a jótékony mikrobákat is elpusztítjuk! Csak a kártékony mikrobáktól lehet tartani. De csak akkor, ha hosszú távon és/vagy nagymértékben TÁPTALAJt adtunk, adunk a túlszaporodásukhoz: az egyensúlytalanságainkkal, a félelmeinkkel, az életmódunkkal. Ilyenkor meggyengülnek az őket kordában tartó jótékony mikrobák, és kellemetlen testi elváltozásaink, tüneteink jelentkeznek. Viszont, ha stabilak a jótékony mikrobáink, hiába vannak ott mellettük a kártékonyak is, nem lesznek testi elváltozások, nem lesznek tünetek.
Az ember életét tehát alapvetően NEM a mikrobák veszélyeztetik, hanem az ÁLTALÁNOS EGYENSÚLY ELVESZTÉSE, a táptalaj megváltozása!

Vajon mik derülnének ki, ha mindig megkérdeznénk a mikrobaburjánzástól, gyenge immunrendszertől szenvedő embert, hogy történt-e valami, és ha igen, mi történt vele a burjánzás elkezdődése előtt, ami esetleg kibillenthette őt az általános egyensúlyából?

Folytatása következik!

Kiknek, miknek adunk TÁPTALAJt: a káros mikrobáknak, vagy a hasznos mikrobáknak? Az egyensúlytalanságoknak, vagy az egyensúlynak? Az élethelyzetek nehezen vagy könnyebben viselésének?

Az emberi lény, mint TÁPTALAJ általános, minden szinten történő egyensúlyban tartásához, egyensúlyba hozásához próbálta már a Moksa Cseppet? A hasznos mikrobák emberi emésztőrendszerben való táplálásához próbálta már a Moksa Green-t? A hasznos mikrobák emberi emésztőrendszerbe való bejuttatásához próbálta már az Emóciót?

Bővebb információk olvashatók a témáról a Facebookon a Moksa útmutatás csoportban!

Lásd még:
Dr. Guseo András: A mikrobiom-bél-agy tengely
(angolul tudóknak) Antoine Béchamp

Nézzen körül a webshopban

Ismerje meg termékeinket és hatásukat. Vásárlás nélkül is informálódhat.


Belépés a webshopba
Kvantum-Tükör
MókshaGyógyírZrt
Kvantum-Tükör
Készleten
€ 25
Nettó ár: € 23.81

Kosárba teszem
Moksa Csepp (10 ml)
MókshaGyógyírZrt
Moksa Csepp (10 ml)
Készleten
€ 29.21
Nettó ár: € 23

Kosárba teszem
Emóció 7,84 - 1 l - Liposzómás C- és D3-Vitaminnal
MókshaGyógyírZrt
Emóció 7,84 - 1…
Készleten
€ 21
Nettó ár: € 16.54

Kosárba teszem
Jogi nyilatkozat

Az étrend-kiegészítők nem gyógyszerek, nem rendelkeznek gyógyhatással, nem alkalmasak betegségek kezelésére sem a megelőzésére. Az étrend-kiegészítők élelmiszerek, így a jelölésükre (címke feliratok, a címkén, csomagoláson található bármely jel, ábra stb.) és reklámozásukra az élelmiszereknél megfogalmazott általános előírásokat kell alkalmazni. Ennek megfelelően a termékek jelölése, megjelenítése és hirdetése nem állíthatja, vagy sugallhatja, hogy az étrend-kiegészítő betegségek megelőzésére, kezelésére alkalmas, vagy ilyen tulajdonsága van. Kérjük a gyártók leírásainak és reklámjainak olvasásakor, ezt vegyék figyelembe! Webáruházunk nem foglalkozik tanácsadással, gyógyítással, probléma megoldással. Amennyiben termékeinket gyógyászati céllal kívánja felhasználni, úgy előtte kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét. Minden esetben figyelmesen olvassa el a termék csomagolásán lévő, illetve a termékhez mellékelt tájékoztatót! Figyelem! Nem tekinthetők bizonyítéknak a Moksa termékekkel kapcsolatos pozitív terméktapasztalatok, a betegektől és kezelőorvosaiktól származó vélemények. Az emberi szervezetre gyakorolt esetleges kedvező hatás szintén nem azonosítható a gyógyhatással. Mivel minden ember szervezete más, ezért eltérően reagálnak a termékek szedésére. Az étrend kiegészítők nem gyógyszerek, gyógyhatásuk nincs, ezért az ebből eredő állításokért felelősséget nem vállalunk. A weboldalon szereplő kedvező hatások, pozitív visszajelzések kizárólag a termékeket szedő és használó fogyasztók véleményei, tapasztalatai alapján kerültek feltüntetésre. Ezen kívül a szakirodalomban publikált orvosok, kutatók, természetgyógyászok anyagiból válogattuk össze honlapunk tartalmát.